A Szerelem Tanításként – avagy a végső igazság?

Az örökkön boldog Mindenható kézen fogott, s kéz a kézben felsétáltunk a Szent Hegyre. A Szent Hegyre, amelyet Pilisnek hívnak, s ez a messze néző Hegy, ha a távoli tájakon élők nem tudnák, Európa kellős közepén van. Amikor némileg a föld felett lebegve feláromoltunk a hegy Tetejére, már mindent harminc centis hó fedett. Tisztaság és békesség borította be a magasságos világot. A platón még kéz a kézben úsztunk előre, amikor felnéztem a megvilágosult Égre, amelyről eltűntek a szürke hófelhők, s gyönyörű enciánkék nyári égmező tekintett ránk. A fényfeletti fény az utolsó sejtemet és fantomsejtemet is átitatta szeretettel.

A mindent átölelő Mindenható leült jógaülésbe, s jelezte nekem, hogy pontosan vele szemben foglaljak helyet, szintén jógaülésben. Alattunk a fehér hópárna kandalló-meleget sugárzott, s ettől úgy éreztem, mintha a Balaton forró víztükrén feküdnék. A következő életeim fénytelen félelmei is fénnyé változtak.

A Mindenható a szemembe nézett, s a szemem a Mindenható kék szemében merült el. A két Szem ártatlanul és akaratlanul úgy kapcsolódott össze, s vált azonnal eggyé, hogy a Mindenható egy szempillantás alatt olyan új bölcsességet töltött belém, amelyre mindnyájunk lelke vágyik időtlen idők óta.

A szemembe-teremtésből a Tanítást mondatokká formálta a megilletődött elmém.

Áldott Gyermekem, Te példának okáért azért születtél erre a bolygóra, hogy megéld s megértsd, hogy mi a titokzatos Szerelem, s milyen a fenséges szerelem mélysége, ami ugyanolyan tiszta és ragyogó, mint felettünk a mediterrán ég. Mária Magdolna mondta el, hogy a szerelem extázis és egység, ám bolygótokon kevesen értették meg, mert sem az extázist, sem az egységet nem éltétek belül, legfeljebb gondolatként, de érzelem nélkül képzeltétek el. Az extázis nemcsak a test izzó mámora, mert a Szerelemben nem test szeretkezik testtel, hanem tapasztald és lásd most, hogy a női lélek Önvalója szeretkezik a férfi Lélek Önvalójával. Vagy: a férfi és a nő felsőrendű Éne egyesül.

Ha a szeretkezés időtlen csúcsállapotában a test minden molekulája kielégül, az szükségképpen bizonyítja, hogy nem csak a test, nem csak a lélek, nem csak a szív forr össze, hanem a két mindenható Önvaló, s Isten és Isten szeretkezése kimondhatatlan Istenmámort ad Nektek. Ezért az Egység nem két test, nem két szellem, sőt nemcsak két legfelső Én egyesülése, hanem az Isten a két Önvaló egyesülésében a számodra örök idők óta hiányzó közvetlen és személyes Istentapasztalatot nyújtja át. Ez az a fényesség, az a szeretet, az a felfoghatatlan gyönyör, amelyet testetlenül csak leszületésed előtt éltél meg, de amelyet a bolygón álmodban sem idézhettél fel. Most azonban az igaz szerelemben, a fenséges fizikai testben az égi boldogságnak azt a titkos, s elérhetetlen, sőt elképzelhetetlen kékgyönyörét is megéled. Ha gyengéden Rám nézel, ezt láthatod a Mindenható szemében is.

Felteszem, Gyermekem, hogy igazolást is vársz Tőlem.

Figyeld csak türelmesen, hogy a másik emberben, az imádott Párodban kit is szeretsz. Ha a figyelmed kitartó, előbb-utóbb ráébredsz majd, hogy önmagában nem a testét, önmagában nem a lelkét, önmagában nem a szellemét szereted, hiszen ezek folyamatosan fájdalmakat is okoznak Neked. Nincs más, mint belátnod, hogy mindenekelőtt az isteni Önvalóját és felsőbb rendű Énét szereted, noha szinte nem ismered azokat, de mindent érzel és mindent élvezel bennük és velük. Ez azért van így, mert valódi Szerelmed nem más, mint a Te Önvalód, avagy Önvalód megtestesülése, sőt Önvalódat a Párod Önvalójaként ismerheted csak meg. Ez akkor is így lenne töredékesen, ha nem vagytok duálpárok, és/vagy ikerigék, mert valamelyikötök még nem alkalmas arra, hogy igazi Párját felismerje, s így az nem is születhetett le melléje. Az Önvalók szerelméből viszont az is következik, hogy Párod és Pároddal élt szerelmed visz el téged saját Önvalódig. Felébredsz, mert Benne felismered Önmagad. És Szerelmed által Te magad vagy, s csak így élheted meg Önmagad. Ez az Ánanda állapot.

Most felismerheted a végső titkot, léted megismételhetetlen csodáját. A szerelemben ketten Eggyé váltok, ám ez csak akkor igaz, ha a két Önvaló és Felső Én, avagy a két Belső Ember egyesül egymással. Mert Neked a Másik az Önvalód, a Másiknak pedig Te vagy Az. Ez nem egyszerűen páros Önvaló, hiszen mind a kettőtök Önvalója csak így lesz az Egész. Ezért vagytok Ikerige. Ketten Egyek vagytok, hogy Egyekként Egészek legyetek. A két Egy így a végső Egy – így lesz azonos Istennel, az Abszolútummal.

Ne hallgass azokra, Gyermekem, akik az igazság hiányában azt állítják, hogy Égi Ítélet, vagy Égi Törvény, hogy minden Belső Ember csak önmagában, legbelül, a tökéletes egyedüllétben juthat el az egységig és a végső szeretetig. És ezért csak így veszítheti el, vagy vetheti le hamis Énjét. Ha ez netán így lenne, akkor az Isten minden bolygóra csak Robinsont teremtett volna, akinek halálával kivétel nélkül mindig kihalna az ember, s akkor Isten minden újabb generációt ismét maga teremthetne meg. Persze mennyei önmagaddal – önmagadba sűrítve – is megélheted az ürességet, vagy a gyönyört, mintha az egyik Önmagad a másik Önmagaddal párosulna, de sajnos mindenki csak Egy, és nincs két Önvalója. Azért születik meg az ember, hogy Önvalójában ne egy másikat lásson, sőt teljesen azonosuljon Vele. A belső Egység is tökéletes, ám ez ugyanakkor csak isteni előjáték, mert szimbolikus egyesülés, hiszen az Extázis és Egység csak a másik Emberlélekkel érhető el. Ámen.

Ahogy a szerelemben a két Felsőbb Rendű Én egyesül, a két Szem is így lett Egy Szem.

A Tanítás után az ég sarkában hiába tűntek fel borúra esetleg okot adó felhők, mert alattuk és körülöttük kizöldellt a fű és örök lelkük semmilyen felhőtől nem borult el. Miután minden atom a világegyetem minden atomjával szót talál, így a többszörös világegyetem minden élhető bolygóján a nálam sokkal bölcsebbek szintén kihirdették a Szerelem Tanítását. Még az sem lehetetlen, hogy az Örökkön boldog Mindenható mindnyájunkkal egyszerre ült le, csak szemegyesüléseinkben nem tudatosítottuk, hogy a párhuzamos világegyetemek születés- és elmúlás nélküli egységmámorban léteznek. Ez a Szerelem létezésének egyik legmélyebb bizonyítéka.

Varga Csaba

Az adott cikk linkje: http://aranykor-intezet.hu/a-szerelem-tanitaskent-avagy-a-vegso-igazsag/