Aranykor álom

 Varga Csaba

Az öntudatosodás aranykorálma

 A tündökletes jövő világító képe visszatért a legfelsőbb dimenziókból és a gondolat sebességénél gyorsabban átlépte a téridő határait, hogy a földbolygó szélességével megegyező óriási lepedőként beborítsa az emberiség kinti és benti világát. A felhők feletti lepedő egy-egy sarkát az Északi és a Déli sarkhoz tűztem lelkem zsebéből kivett gombostűkkel.

A napszél a fehér lepedő alá bújt és kifeszítette, mint egy galaxisjáró hajó vitorláját. A nap szorgos kitörései átvilágították a lepedőt és a földbolygó azon a felén is pirkadó hajnali fényt gyújtottak, ahol még a véglegesnek tűnő, fényszegény éjszaka közepén jártak.

Az elmém segítségével a testemhez nem kötött Tudatom elhagyta saját sokdimenziós világegyetememet, majd könnyedén egy póznamagasságú, sötétkék tollként testesült meg. A magasra felrepülő Élő Toll, mintha szárnyaló kerecsensólyom lenne, a megfeszült vászonvitorla fölé emelkedett, s aztán a lepedőre írni kezdte a föld összes népének nyelvén a jövő aranykori álmait.

A jelen új évszázadaira szóló programlátomás nem jövő-, hanem jelen időben olvasható az Égen. Nem feltételes módban jelenült meg, hanem a megvalósuló folyamatos jelen felrázó ismereteként.

  1. Minden élő ember megvilágosult ember. Minden egyes földi ember, azaz Szeretetként megnevezhető Istengyermek jogosult megvilágosodott embernek lenni.

  2. Minden közösség szakrális közösség. Ahány népközösség él a bolygón, annyi megvilágosult társadalom és annyi szakrális nemzeti kollektív tudat. Minden egyes szeretet-kikötőként létező társadalom és befogadó-átölelő kollektív tudata jogosult spirituális megvilágosodásra.

  3. Emelkedő bolygótudat. Minden egyes ember személyes és minden egyes nemzet kollektív tudata egyre magasabb tudatszintű és egyre magasabb tudatállapotú. Az Isteni teremtés eleve jogosulttá teszi az embernek és minden szintű spirituális „családjának”, hogy magas személyes-kollektív tudatlépcsőkön találjon boldog otthonra.

  4. Egységes földi szakrális királyság. Ez nem univerzális hatalmi összpontosítás, hanem egymásba fonódó királyságok „pókhálója”. Minden létező népközösség, így minden nemzet jogosult önálló szakrális királyságra, s minden helyi közössége szakrális önkormányzásra.

  5. Odaadó harmónia Gaiával. Teljes fizikai, lelki, szellemi összhang Földanyánkkal. Mind a sokdimenziós metavilágegyetem minden bolygója, így a naprendszer Földbolygója, a szakrális Gaia is, továbbá minden csodálatos lakója, az élő hegyek, fák, virágok, állatok és maga a Földszerető emberiség jogosult az isteni összhangra a természettel és környezettel.

  6. Hazatalálás a Mindenségben. Az új, öntudatosult emberiség önként, szeretetben csatlakozik a galaktikus szakrális világtársadalomhoz, a különböző magas galaktikus tudatállapotokat élő, de szüntelenül egységes egyetemes „birodalomhoz”. A magas tudatállapotú földi világtársadalom mindig is jogosult a galaktikus szeretetegyetemesség tagja lenni.

  7. A Földbolygó fegyvertelen világ. Egyaránt letesznek minden fizikai, lelki, szellemi és lelki fegyvert. Minden aranykori létező jogosult arra, hogy fegyverek hiányában végleg lehetetlenné váljanak a fegyveres világháborúk, a manipulációs világpusztítások, a kiszolgáltatottság világdrámái, vagy például az emberek közötti gyűlöletháborúk.

  8. Jelenként kiteljesedik a Szeretet Kora. A megvilágosult emberek, s társadalmak, amelyek szakrális királyságokban élnek, megteremtik az isteni szeretetben fogant Szeretet és Szerelem Korát, amely egyúttal a megvilágosult Értelem Kora is. Minden létező Élethordozó és Életteremtő jogosult Szeretet Korát teremteni és Szeretet Korában élni.

  9. Él az Ősi Tanítás. Az égi Bölcsesség Tárból ismét lehívják, s minden nyelven leíratik a szakrális emberiség ősi, s egyben új Egyetemes Bibliája, amely minden egyes létező számára megismerhetővé és elfogadhatóvá teszik az isteni törvényeket. Minden földi Istengyermek és Istenközösség jogosult az Egyetemes Biblia üzeneteinek megismerésére és szívébe fogadására.

A nyolc pontba sűrített jövőprogram nem egyszerűen szeretett égi üzenet, nemcsak néhány bölcs ige a világ Egyetemes Bibliájából, s nem pusztán a felfoghatatlan jövő írott programja, hanem a minden ember lelkében időtlen idők óta hordott világremény ismertté tétele.

A megvilágosulás bejáratában topogó emberek és emberiség még nem igazán érezheti, nem mélységében értheti, s teljességében nem fogadhatja be a fénylő-világító öntudatosodás aranykori álmát. Még egyelőre az is csak homályos marad, hogy pontosan mi az istenarcú megvilágosodás vagy milyen a valódi szakralitás, s ugyanígy szintén csak sejthető, hogy milyen az igazi jogosultság, a szeretettudatú élet vagy a szenvedésmentes spirituális összhang.

Ezért nincs más tündökletes személyes feladat, minthogy szívből engedd meg az Önvalódnak, vagy Isteni Lelkednek, hogy a jövő aranykori álma lassan csipogni kezdjen benned, mint egy fényből született, s már Égre Néző madárfióka.

Varga Csaba

 

 

Az adott cikk linkje: http://aranykor-intezet.hu/aranykor-alom/