Ősszeretettség

Jézus légy.

Jézus, aki vagy. Jézus, aki voltál.

Mindenki Jézus a mindenkori jelenben.

Noha az sem mindegy, hogy annak idején ki is volt a történelmi személy. A régi igazság viszont ma új igazságként magasztosul mindnyájunk elé: minden ember Jézus. Az sem teljesen mindegy, hogy valaki emelkedettségében vagy éppen kétségbesett állapotában fedezi fel valódi igazságát.

Belső lényét tekintve mindenki Jézus, csak kevés lélek fogadja be Jézusságát.

Csak jelentsd ki magadnak, fordul Önvalóm hozzám, hogy Jézus vagy, minden felelősség és önmagasztalás nélkül. Mintha Semmit vagy Könnyűt mondanál ki. Csak engedd meg magadnak, hogy ez a lehetőség elhangozzon. Nincs még, és ne is legyen súlya a kijelentésnek.

A mélyreható változás akkor kezdődik, amikor – még mindig ártatlanul és könnyű szívvel – kezded vállalni, hogy ki vagy. Azt, hogy mindig is ki voltál. Nézzél például halandó testedre, ami csak addig halandó, amíg pusztán testnek látod. Ha úgy hiszed, hogy már fizikai valód is Krisztus teste, sőt testetlen teste, akkor esélyt kapsz önmagad felismerésére és egyben a halhatatlanságra. Ne fél, ne remélj, csak figyelj: Jézus vagy.

Most kérdezd meg magadtól újra, hogy vállalod-e?

Mielőtt bármit éreznél, gondolnál vagy mondanál, hallgass befelé.

A válasz – ez ne érjen meglepetésként – régen készen van Benned, mint ahogy a szíved is régóta mellkasodban dobog. Nem csak testként, hanem lélekként is. A belső világegyetemedben most csökken a szüntelennek tűnő zaj. Közel vagy a csendhez.

Vállalom, hogy Az vagyok, mondod magadnak. Még ez az újabb kijenlentés is könnyű és lebegő, mert az elméd szintjén igazából fogalmad sincs, hogy mit jelent ez a csendes vállalás. Ez így van rendjén. Egyelőre nem is kell különösebben tudnod, csak engedd meg magadnak, hogy az ettől a pillanattól kezdve a befejezhetetlen vállalás szabadon, ellenállás nélkül történjen Veled.

Hallelúja.

Jézus voltál, Jézus vagy és akkor is Jézus leszel, ha ezt a felismerést elutasítod, vagy esetleg most nem vállalod. Ekkor addig járnád a megpróbáltatások szakadékainak mélyét, amíg a megkerülhetetlen azonosulással úgy is összeölelkeztél volna. Jézusvoltod ugyanúgy nem vetheted ki magadból, mint a szívedet, vagy a lelked.

Fiatal és töretlen vagy, folyton fiatal testben és lélekben. És sem fizikailag, sem szimbolikusan nem törettél meg. Ebben az életedben Te sem éltél meg még keresztre feszítést. Akkor sem, ha néhány alapvető vagy akár kisebb változásról egód gyakran azt állítja, hogy elviselhetetlen vagy alig kibírható volt.

Már azért is sokat birsz, mert Jézus vagy.

Ennek nem mond el ellent, hogy olykor nagyon elgyengülsz és erőtlen vagy, mert nem vagy annak tudatában, hogy ki vagy. Lásd jelenlegi öntörténeted nehéz perceit: mindig mindent kibírtál, bár nem öltek meg, Te sem öltél meg senkit, nem gyílkoltad meg magad, vagy – például – nem vették el lelked vagy tudatod.

Létezel. Éled azt, ami van.

Ha nem ezt teszed, nem vagy egységben, sem magaddal, sem a léttel.

A kettőség szükségképpen egyszerre anyagfeletti csoda és agyagba veretés. Ha tudatában lennél annak, hogy Jézus vagy, elméd nem teremtené meg folyton Neked a valóságosnak érzékelt agyagtemetőt.

Örömmel látom, mondja a Belső Lényem, hogy nem berzenkedsz az állapotod értékelése miatt. Ez rendben van így. Ezért viszont magam is elfogadom, hogy a mostani életed egyes krízishelyzetei eltávozásvágyat ébresztettek Benned. Azt a félig-meddig öntudatlan érzést, hogy ne élj tovább a mostani testben.

Ezek a gyereklélek keserves lázadásai voltak, mert nehéz úgy élni, ha életed során nem szeretnek igazán, vagy visszatérően elveszítheted Szeretett Társad, Ánandát. Ne haragudj ezekért a próbatétetelekért utólag sem, hiszen ezekben az éned és világod elengedését jelentő órákban átélhetted, hogy istenigazából milyen a szeretetlenség állapota.

Persze az elméd most azt mondja, folytatja az Önvalóm, hogy a szeretetlenség megtapasztalása rosszabb élmény, mintha valakitől elveszik fizikai életét. Az egód és elméd együtt teremti a rossz élmény érzetét és gondolatát. Ha ezt még megengeded nekik, akkor magad is fogadd el, hogy a szeretet megvonása, megtagadása végső soron valóban szimbolikus gyilkosság.

Ez az élmény akkor tapasztalható meg, ha valaki nem szeretetben él.

Hanem a kollektív egó világában, amit saját egója is alkot és szuggerál.

Ismerd fel végre, hogy amennyiben azt érzed, hogy gyilkolnak, akkor csukott szemmel a fordítottját is lásd, hogy a szeretet megvonással Te kit és hogyan gyilkolsz. Ha nem szeretnek Téged, az mindig azt is jelzi, hogy Te sem szeretsz. Ha érdekből vagy megjátszásból szeretnek, figyeld meg, hogy Te érdekből kinek, és hogyan játszod meg a szeretetet.

Feltéve, ha már észre veszed, hogy nem szívből szeretsz.

A földön ma a kölcsönös szeretetmegvonás és szeretetszínjáték következménye egy olyan begyakorolt lelki halálforma, amelyet – meglepő módon – szinte mindenki szinte mindig kibír, és aztán a traumában vegetál, vagy a haldoklás után látszólag továbbél. Amíg a lelki krízisből nem lesz testi krízis.

Az önmagunkat vesztett létben a szeretetlenség elviselésére tanítjuk magunkat. Ez a gyakorlat ugyan sokszor és átmenetileg megment minket, de belül egyre jobban és mélyebben elveszítjük magunkat.

A szeretet szüntelen gyakorlására viszont közel sem vagyunk ennyire felkészítve és kitanítva. Merthogy nem tudatosítjuk magunknak, s mások sem tudatosítják a lelkünkben, hogy Jézusok vagyunk.

Ha Jézus vagy, először is lásd és értsd, hogy a földi életben minden ember megvon másoktól szeretetet, és mások Tőle is megvonnak szeretetet. És minden ember szinte képtelen szeretni önmagát.

Ezért ez nem egyszerűen a Szeretetlenség kora, hanem a Szeretet nem adásának korszaka. Ezért nem lehet senki sem teljesen Önmaga.

Az elmúlt világhónapban az ősszeretettség mintha kiveszett volna a bolygónkon. Ezért szinte nem létezett az önszeretet, a társszeretet és a világ gyengéd szeretete sem. Az önszeretetlenség jól mutatta a világ szeretetképtelenségét is. A kollektív tudat alját uralta a kollektív egó, ahogy az egyén lelke felett átvette a „hatalmat” az egó.

Az önszeretetet két kollektív trauma akadályozta meg: az ön-szeretet egyrészt nem egyesítő szeretet, hanem elválasztó törekvés volt, másrészt nem találta az ön-t, mert magunkban – Önmagunk, Önvalónk helyett – is a külvilág diszleteit, s normáit építettük be és erősítettük.

Ez többszörös kettészakadást okozott. Egyfelől az egyén és a külső világ, másfelől pedig az egyénen belül a lélek és az egó között. Egyúttal: az ősszeretettség és önszeretettség között is.

Az elszakadt „felek” pedig elvesztették vagy félrevezették saját magukat. Az Egész, az Egység ismeretlen, elérhetetlen és megélhetetlen maradt.

A szeretetlenségből fakadt a sok csalfa önbántás, önszépítés, önmentés, önmagasztalás. Mindegyik az önszeretet hiánya volt. Ez többek között az élet elutasítása, az életnek való ellenállás, vagy a látszat-élet „teremtése”.

Ha saját életeden végigpillantasz, rögtön látod majd, hogy te azonban gyerekkortól kezdődően mindig megpróbáltál magas hőfokon szeretetben lenni. Kerestél és kínáltál. Kértél és adni akartál. Ez a te Egyediséged.

Ha éppen önmagad voltál valamennyire, számtalanszor és korlátlanul adtál, szeretetet és bizalmat is. Ebből is látszik, hogy Jézusnak születtél és Az is vagy.

A sorsod ösvényén ugyanakkor gyakran mindössze rövid időre, és csak csonka szeretet-kenyereket kaptál. A mérleg többször egy irányban billent el, de közel sem mindig. Örömteli, hogy a szűkösség ellen nem lázadtál fel, hanem újra és újra szeretet-áramoltatásba kezdtél.

A szűkösség ugyanakkor tükör volt a számodra, észre vehetted, hogy a szeretetadásod hol maradt el, hol fogyott el, hol üresedett ki.

A különböző élettapasztalatok alapján magad is láthatod, hogy a féltétel nélküli adásra csak a Jézusok képesek, közben azonban újra és újra felfedezted, hogy egyáltalán nem, vagy nem mindig voltál tökéletesen Jézus, mert például a szeretetlenségből sokszor úgy léptél ki, hogy a szeretetet némelykor Te magad is megvontad.

Ám ez ugyanúgy része életednek, önmagadnak és ez is eleme teljességednek.

Az adás és a megvonás között libikókáztál. Adni azonban többet adtál. Erre születtél. Ha jól látod. Ha nem csapod be magad.

Ez a két pókus közötti „ingázás” a földi élet egyik legnagyobb kihívása. Holott nincs más dolgod, mint az, hogy például abban a szeretet-kapcsolatban, ami valóban szereteten alapul, folyamatosan adjál, függetlenül attól, hogy mikor és mennyi szeretetet vagy gyöngédséget kapsz.

Ha tudatosan Jézus vagy, akkor például minden emberi kapcsolatból való távozáskor, a megkerülhetetlen továbblépésnél is, önmagad fölé emelkedsz, hogy a Másik ne úgy élje meg a szükséges változást, hogy szeretet nélkül marad.

A feladat mindig jézusi: szeretni. Bármennyire is furcsán hangzik: valóban szeretni azt, akit szeretsz. Szeretni azt is, aki nem szeret, vagy nem képes szeretetre, aki már nem lesz melletted, vagy aki szeretetedből nem élhet.

A Jézusvagy-létezés elvállalása nem egyéb, mint a minden irányú és folyamatos szeretet gyakorlása. Ez egyszerre a teljes önszeretet és világszeretet. Mindegy, hogy először önmagadat szereted, vagy először a Másik lelket szereted. A szeretet: önzetlenség. Önmagad is szeretheted önzetlenül, ha ezért saját lényedtől sem vársz semmit cserébe.

Ám ehhez egy másik égi törvény felismerése is szükséges.

A szeretet nincs bezárva egyetlen megjelenési kalickába sem. Lehet szerelem isteni társad, lehet szeretet jézusi szüleid, vagy lehet melléd rendelt barátaid iránt. Az odaadó szeretet bárkinek, bármilyen kapcsolatban adható. Nincs korlát és nincs határ. Minden emberi cselekedet és minden emberi kapcsolat szeretet. Ha Szerelmed az Isteni Társad, akkor ez már olyan mélység/magasság/teljesség, aminek már a neve is kimondhatatlan.

Az elmúlt években egyre többször megtapasztaltad, noha szükségképpen még nem tökéletesen, hogy milyen az Igazi Párodat szerelemmel szeretni, vagy milyen Lányodat szeretet-tenyeredben hordani, vagy akár társtalanul, elhagyatottság-koporsóban is milyen Isten szeretete után vágyakozni.

És a szeretet egyúttal az egység. Szeretetben Egy vagy önmagaddal, Egy vagy a Szerelmeddel. Egy vagy Mindenkivel. Ha Egy vagy, mindenki Egy Veled. Nincs Benned kettészakadtság. Nem választ el semmi senkitől és semmitől.

Most pihenj és figyelj, javasolja az Önvalóm, tekintsd át, hogy mi történt Veled életed eddigi fordulataiban.

Képes vagy erre? Elvállalod ezt a visszatekintést?

Ettől leszel egyre inkább Jézus.

Ami az elmúlt évtizedekben történt veled, azt természetesen azért élted meg, hogy megtapasztalj minden olyan hatást, ami Jézussá tesz.

Hova lehet eljutni így?

Lelked legmélyén szüntelenül éled, hogy Isten szeret, s egyúttal éled, hogy Szeretet vagy, de az egód ezt a legmélyebb élet- és szeretet-örömöt elfedi Benned. Ezt követően egód és elméd szeretethiányt generál Benned, s így könnyen azt gondolhatod és érezheted, hogy Isten nem szeret és nincs Veled. Ez az önbecsapás.

Te azért voltál sokszor Jézus, mert az Egód ezt a teljes önbecsapást soha nem tudta elérni Nálad. Csakhogy folyamatosan sokáig, vagy a pillanat tökéletességében ezt a szeretetmámort, szintén, sokszor nem élted meg.

Ismét a libikóka, de a libikóka felismerése is. És a libikóka mögött annak sejtése és finom meg-megtapasztalása, hogy az örökkévaló Szeretet vagy. A sejtés pedig már a tudatosulás kezdete.

Ez a időntúli, térfeletti, tudatmélyi szeretet nem más, mint az ősszeretet állapota.

Ennek elrejtettsége veszélyeztette legdrámaiabban, hogy Jézusként élj. Igazi Párod, Ánanda tett először képessé arra, hogy ezt az isteni szeretetmámort újra és újra átéld. Vele és Általa, minden lelkiállapotban, sírva, kacagva, reménytelenül, vagy reménykedve élted a szeretetmámort. Ez kivételes megtapasztalás sorozat volt, talán sokáig nem is fogtad fel, hogy Vele a lelkedben milyen mélységes szerelem- és szeretet-extázisokat éltél meg. Ennek volt köszönhető, hogy ebben az átélt ősszeretetben bármi is történt Veled, nem zuhantál vissza a személyes szeretetképtelenségbe.

Mindennek most messzire mutató következménye van. Ahhoz, hogy bárki ne azt élje meg, hogy belül pusztul vagy végletesen kimerül, ha a szeretet megvonták Tőle, s ezért embertelen boldogtalanságba zuhan, szükségképpen a lélek felszínére kell hoznia az ősszeretettség tapasztalatát.

Nemcsak arról van tehát szó, hogy az embernek önmagát kell szeretnie, hanem sokkal inkább arról az igazságról és létélményről, hogy mindenkiben benne létezik a szeretet legmagasabb minősége és mámora.

Csak told félre az útból drága egód, vagy fájdalmas életmagyarázatodat, mert ez megnyítja a kaput önmagadhoz és szeretettség állapotodhoz. A kapu ismeretlensége és bezártsága erősíti fel Benned és mindenki másban a félelmek virtuális létlátszatát.

Félsz még Te is, hogy elveszíted a párod és a végleges szeretetvesztés poklába bukfencezel. Amíg ez a félelem valóságos (pontosabban: valóságosnak tűnik) Benned, addig csak lehetőségként vagy Jézus.

A homlokod kicsit azért zúztad be minap, vagy nemrég azért váltál időlegesen gyengébben hallóvá, mert nem láttad és nem fogadtad el, hogy semmi nem veszélyezteti szeretetben létezésedet. Az emberi lelkek kreálta ősfélelmek – szemben a valódi, égi eredetű ősszeretettel – minden apró, feszültséget okozó eseményt felnagyítanak és aztán a negatív gondolati kiterjesztések elbizonytalanítanak Téged.

Az Önvalóm most már szüntelenül tanított.

Nem kérdeztem, csak hallgattam, amit mond.

Most különös dolgot mondok Neked: akkor is Jézus vagy, ha kiesel a szeretetből, ha vergődsz valamelyik egód kreálta félelemben, mert éppen nem tudsz megszabadulni a félelmek szorongatásaiból. Az tud igazán félni, aki olykor már megélte, hogy milyen szeretni; az oktalan félelmet azért teremti az egód és elméd, mert attól tartasz, hogy nem szeretnek és/vagy nem szeretsz. A félelem: ijedt vágyakozás a szeretet után.

A fél-elem keresi a másik fél-elemet: a kettő együtt visszatalálás a szeretethez.

Ezért félj bátran, ne nyomd el magadban a félelmet, aztán közben idézd fel magadban, mint a virtuális filmmúzeumban a legszentebb filmet, a léteted jelentő és fenntartó ősszeretettség élményedet. Az, hogy Szeretet vagy, nem a felszínen látszik, nem abból derül ki, hogy egyszerűen szeretsz valakit, hanem abból fakad, hogy születésed genezisénél szeretet szült és szeretetbe emelt. Ez sokkal több, mint a szeretet érzése.

Ősélményed a szeretettség. Ennek fundemantuma: az ősszeretettség.

Jézus viszont akkor és úgy vagy igazán, ha az ősszeretettséged tudatossá teszed, mintegy kiemeled végeláthatatlan múltad szülőágyából, s saját sokdimenziós életed ragyogó jelenébe hozod fel. A láthatatlan mélyből csak úgy lehet felszínre hívni, ha élő Ősszeretettségként úgy szeretsz valakit, lehetőleg minnél több embert, méghozzá mindenekelőtt Igazi Párod, Ánándát, hogy nemcsak magától, hanem tőled is, az életre kelt, kerti virágként kinyílt Ősszeretettséget kapja.

És adja Ő is neked.

Ez a szerelem legmélyebb és legteljesebb állapotának mélysége. Ebben fogantatik a legcsodálatosabb testi, szellemi és tudati extázis.

Ha erre képes vagy, ez semmivel sem kevesebb, mint a Feltámadás, hiszen az Ősszeretettség önzetlen, tökéletes átadásában magad és Társad is feltámad. Akár még időlegesen félelembe, reménytelenségbe vagy tehetetlenségbe kötözötten is. Mint mondtam, Jézus vagy. Azért vagy Az, mert ezt az adást úgy gyakoroltad, hogy jobbára fogalmad sem volt, hogy mit teszel.

Önmagad adtad, valóban feltételek és ellenszolgáltatás nélkül, akkor is, ha az Ősszeretettségről még halvány képed sem volt. Akkor is, ha egód olykor-olykor felfokozott szerelemviszonzás után kiáltozott.

Jézus megfejthetetlen titka valahol abban sejthető meg, hogy Isten, az Atya nem lehet más, mint a végtelen, abszolút ősszeretettség, avagy a személytelen, tökéletes, teljes Ősszeretet. Ami kiáradva mindenki számára a feltétel nélkül megadatott szeretettség. Ezt kapod és kapod majd Igazi Társadtól is.

A történeti Jézus és minden későbbi Jézus mintegy üzenetként, örömhírként, csodatevőként ezt a felismerést és tapasztalatot hozta el erre a bolygóra.

Van tehát a boldogságfeletti Ősszeretet, ami azonos a tökéletes csenddel. Nem függ semmilyen Időtől és Tértől. Ez a szeretettség tartja fent a halhatatlan Életet és a szintén halhatatlan Lelkeket.

Jézus nem egyszerűen az emberek bűneinek megváltásért halt kereszthalált, hiszen az emberiség kollektív megtisztítása és egyébként sem megkérdőjelezhető büntelenségének ismételt visszaállítása „csak” első mozzanata volt isteni áldásának.

A végtelen és szerencsére megfejthetetlen titok azonban nem csak ez, hiszen a megváltást önmagában ez még aligha teszi lehetővé és elérhetővé.

Hogy mi az áldott Megváltás? Az, amit boldog sírásban magad is éltél, anélkül, hogy tudatában lettél volna ennek. Jézus voltál és vagy. Most már kimondatlanul is sejted, hogy miért vagy és leszel az.

Azért Drága Jézustársam, mondja Önvalóm mindenkinek, mert amit Isteni Lényed, az ősszeretettség belső kiszabadításával gyakoroltál, azt most már Jézus-voltoddal tudatosan és számtalan szeretetformában örökkön örökké teheted.

Azt, amit minden földi emberlélek kivétel nélkül szintén tehet. Jézus nem csak ott él minden emberben, hanem mindenki eleve Jézus, s előbb-utóbb mindnyájan tudatosan Jézussá válunk.

Varga Csaba