Rövidesen átlépünk az aranykori kapun
Lezárul a szeretetlenség világkorszaka
Varga Csaba két új könyvben készít fel a belső megtisztulásra
Milyen világ születik most? A szerelem aranykora és az aranykori szerelem? Ez egyúttal az egyén belső útja és az emberiség új alternatívája? – keresi a választ két új könyvében Varga Csaba író, filozófus, szociológus. A Megváltó szerelem című képes verses művészeti album egy új műfajt is teremt, az Új Aranykor kapujában című kötet pedig az emberiség váratlan változásaira készíti fel az olvasót.
Varga Csaba szerint a jelenlegi világrend romjain olyan új civilizáció születik, amely visszatér a szerelem és a szeretet magas minőségéhez. A két különleges kötet szinte egyidőben jelenik meg, de formájukban és felépítésükben jelentős mértékben eltérnek egymástól.
– Az elmúlt években három verseskötetem jelent meg, amelyekben az ikerláng-szerelem stációit dolgoztam fel: azt a belső utat, amelyen az ikerlángpár tagjai olyan állapotba jutnak, amelyben képessé válnak a nagyon magas minőségű szerelemre, és ennek révén a szereleméletre – ismertette Varga Csaba. Elmondta, májusban egy szokatlan intuíciónak köszönhetően elkezdett azon töprengeni, miként tudnának egy alkotásban egyesülni a versek vizuális jelekkel.
– Az utóbbi időben sok olyan publikációt készítettem, amelyekben képekre írtunk fel szöveges üzeneteket. Lassan körvonalazódott, hogy mit kellene tennem, és úgy magával ragadott ez az új szellemi munka, mint más még soha. Szinte transzállapotban voltam hónapokon keresztül – számolt be a szerző, aki új műfajt, a képes verset teremtett. Írásaihoz szabad felhasználású fotókat keresett, néha fél napon keresztül kutatta a legmegfelelőbb képet, vagy több alkotásból állított össze egy montázst. A szerző hálás Kiss Krisztina tipográfusnak és Garaczi Imre könyvkiadónak, hogy létrejöhetett ez a példa nélküli kötet, amelyben a vizuális élmény és a vers szövege egymást tovább teremti, és fantasztikus szellemi izgalmat hoz létre az eddigi visszajelzések szerint.
A Megváltó szerelem című kötet nemcsak tartalmában, hanem formai megjelenésében is szokatlan. Az eredetileg tervezett méreteit szélességében harminc centiméter körüli nagyságúra kellett csökkenteni a magyarországi nyomdák kötési lehetőségeihez igazítva.
– A tervezett könyvbemutatók egyike színházi előadáshoz lesz hasonlítható. Megelevenednek a versek üzenetei arról, hogy társunkkal miként juthatunk el a magas minőségű szerelembe, s egyúttal miként teremthetjük meg belső egyensúlyunkat, hogyan szabadulhatunk meg negatív gondolatainktól, miként teremthetünk szeretetcsaládot – fogalmazott Varga Csaba. A szerző szerint a kötet tulajdonképpen a szerelmes lelkek páros újjászületésének a módszertana, egyszerre ikerláng-szerelem történet, belső fejlődési pálya és aranykori életvízió.
A költői és művészeti munka mellett Varga Csaba az új aranykorról egy esszékötetet állított össze.
– Az emberiség valódi történetéről csekély az ismeretünk, de azt egyre jobban tudjuk, hogy a Földbolygón mindig voltak aranykorok. Jelenleg az emberiség romló állapotban, kettős karanténhelyzetben van: egy háttérhatalom uralja a bolygót, és a Földet negatív civilizációk befolyásolták az elmúlt huszonötezer évben. Mindez az emberek, családok, a közösségek és a nemzetek szétszakított állapotához vezetett – állítja Varga Csaba. Úgy véli, hogy a Föld pusztulástól az egyetlen lehetséges menekülés, s egyben új civilizáció a jelenlegi aranykor megteremtése.
– A galaxis közepéből érkező energiavillám most ér el minket, ami ma még elképzelhetetlen változásokat és létminőségeket hoz az emberiségnek. A nyilvános tömegtájékoztatás erről még jobbára hallgat, de az alternatív médiában már sok alapos elemzés lelhető fel a várható változásokról. A 26 és 13 ezer évvel ezelőtti fordulatoktól eltérő periódus következik most, amit új, és csak részben látható aranykori modellként mutatok be. Ennek középpontjában a szerelem, a szeretet, avagy a szeretet/szerelem alapú emberi-, élet- és közösségi hálózat áll – ismertette a szerző. Hozzátette: a kötetben a szeretetember, a szeretetcsalád, a szeretetfalu és a boldogságváros, a szeretetnemezet, vagy szeretetkor jelenik meg, hiszen véget kell érnie a szeretetlenség világkorszakának. A könyvben mindez nem elmélet, hanem új életgyakorlatot mutat be, a szerző nyíltan kimondja, hogy mit hoz az új aranykor, akár holnap reggel, akár évek és évtizedek múlva. Navratil Ferenc tipográfusnak köszönhetően a könyv mellékleteként színes ábrákkal és képekkel illusztrálja az író a globális változásokat, amelynek már küszöbén áll az egyre jobban ébredő emberiség.
Hogy a szerelem aranykora és az aranykori szerelem világa jön-e, azt válaszolhatjuk, hogy bárki lehet szkeptikus vagy hitetlen, de a század közepén már bizonyára ismerni fogjuk a végső igazságot. Varga Csaba szerint egy-két éven belül nemcsak átlépünk az aranykori kapun, hanem alapvető fordulatoknak lehetünk tanúi.
Penk Tímea