Utak a Mennyországba
Ima, kontempláció, révülés, meditáció
Mozgólépcső a Belső Emberhez
Az Aranymag Intézet és a www.emberiseg.hu filmje
2013
Előhang
Mindent tudsz. Eddig is tetted és élted.
Imádkoztál és meditáltál.
Révültél és merengtél.
Fordulj befelé. Bent vagy Te.
Nézz befelé, lásd meg Önmagad.
Fedezd fel a Belső Embert.
A felfedezéshez számtalan út van.
Becsüld mindegyiket.
Fordulj befelé.
Ne akarj semmit. Mosolyogj.
Engedd, hogy eljuss a csendbe.
Az elme két gondolata között vedd észre a rést.
Merülj el ebben és tágítsd ki a rést.
Ebben rejtőzik a csend békéje.
És a csendben látod meg Önmagad.
Szüntelenül szeresd és öleld meg.
Így tudod igazán és odaadóan
szeretni a Másik Embert.
Engedd, hogy a csend létezzen.
Ne akard megérteni. Vagy megfejteni.
Elég, ha visz Téged a csend.
Olyan, mintha mozgólépcsőn lennél.
Állj rajta. Ülj rajta. Jó Neked.
Add át Magad. Ne gondolkodj.
Révülj és repülj. Érezd az Örömöt.
Ne zavarjanak a felmerülő gondolatok.
Ne figyelj rájuk, de ne is nyomd el őket.
A csend mélyén Te vagy.
Az Isteni Éned, az Önvalód.
A rés aztán végtelenné tágul.
A csend az Üresség.
A csend Isten. A Mindenség.
A csendben megszólal a Belső Hang.
Beszélj vele, hallgass rá.
Haza érkezel. Végre megtalálod otthonod.
A Mennyországban vagy.
És kint is Mennyországot teremtesz.
Mi a meditáció?
A meditáció kaland, az emberi elme legmerészebb vállalkozása.
Amikor meditálsz, egyszerűen csak vagy, nem csinálsz semmit – nincs cselekvés, nincs gondolat, nincsenek emóciók. Egyszerűen csak vagy, és ez nem más mint színtiszta öröm.
De honnan ez az öröm, amikor pedig semmit sem csinálsz?
Sehonnan, vagyis inkább mindenhonnan. Semmi kívülálló dolog nem okozza, hiszen a lét anyaga maga: öröm.
Osho
Mi vagyunk a tenger
A meditáció olyan, mint a tenger aljára süllyedés. Minden csendes és nyugodt. Lehet, hogy a felszín tele van hullámokkal, de alatta a tengert ez nem befolyásolja. A tenger a legmélyebb mélységében tiszta csend.
Amikor meditálni kezdünk, először saját létünket, valódi egzisztenciánkat próbáljuk megtalálni vagyis a tenger fenekére jutni. Aztán, ha jönnek a külső világ hullámai, ezek nem befolyásolnak már minket. Félelem, kétség, gondok és minden földi háborgás elmosódik, mert bennünk szilárd béke van. Gondolatok nem tudnak megzavarni, mert értelmünk tiszta béke, tiszta csend, tiszta egység. A gondolatok úsznak és ugrándoznak, mint a halak a vízben, de nem hagynak hátra nyomot.
Amikor legmagasabb meditációnkban vagyunk, érezzük, hogy mi magunk vagyunk a tenger, és benne az állatok nem tudnak minket befolyásolni. Azt érezzük, hogy az égbolt vagyunk, a tovarepülő madarak pedig nem zavarnak minket. Értelmünk az égbolt, szívünk a végtelen óceán. Ez a meditáció.
Sri Chinmoy
Elmebeli egyedüllét
Mi a meditáció? Egyetlen dologra kell gondolni. Amikor meditálsz, próbálj egyetlen gondolathoz ragaszkodni, és minden más gondolat fokozatosan el fog tűnni. A gondolatok jelen lehetnek még egy ideig, de ha te eltökélten kitartasz egyetlen gondolat mellett, nem fognak zavarni. Elménket gyengévé és az összpontosításra képtelenné teszik a megszokások. Meg kell hát erősítenünk, hogy egyetlen gondolathoz ragaszkodjon.
Igen legjobb a felébredést követő kora reggel, mivel az elme ilyenkor mentes a gondolatoktól, gondoktól és bajoktól. Ám mindezek a meditáció óráira stb. vonatkozó szabályok csak a kezdőknek szólnak. Eljön majd az idő, amikor kijelented: „Felhagytam a meditációval”, mivel felismered, hogy ez a gondolat kettősséget foglal magában: a személyt, aki meditál, és a meditáció tárgyát. Felismered a nézőpontját a valódi Önvalónak, amelynek nincs szüksége arra, hogy meditáljon.
A kezdőknek az utóbbi ajánlott, de meg kell tanulnunk eljutni addig a pontig, ahol mi magunk teremtjük meg elmebeli egyedüllétünket, és akkor nem számít majd, hogy hol vagyunk. A társadalom kellős közepén kell megtanulnunk az (elmebeli) magányt megtalálni. Nem kell feladnunk a meditációt amiatt, mert emberek között vagyunk. Folytassuk akkor is! Csak ne kérkedj ezzel – végezd titokban! Ne hivalkodj azzal, hogy meditálsz!
Srí Ramana Maharsi
Szeretet: a meditáció illata
Aki rendszeresen meditál, azt előbb-utóbb elönti a szeretet. Ha mély odaadással végzed a meditációt, előbb-utóbb érzed nevelkedni magadban azt a végtelen szeretetet, amit ez ideig nem ismertél. Lényed új tartalommal gazdagodik, egy újabb ajtó tárul fel előtted. A szeretet eleven lángja lettél, amiből juttatni akarsz másoknak is.
Ha mély odaadással szeretsz, idővel látni fogod, hogy szereteted egyre meditatívabb. Eddig soha nem tapasztalt csönd és nyugalom áraszt el. A gondolatok lassan eltűnnek, s megjelennek a rések, a csöndek. Megérinted saját mélységedet. A szeretet meditatívvá tesz és a meditáció szeretetteljessé tesz, ha jó irányban haladsz.
Olyan szeretetre van szükséged, amely a meditációból származik, nem pedig az elméből. Én mindig erről a szeretetről beszélek.
Először kezdj meditálni, mert a szeretet a meditációból fakad – a szeretet a meditáció illata. A meditáció a virág, az ezerszirmú lótusz. Hagyd kinyílni. Engedd magad a függőleges – az elmén és időn kívüliség irányába vitetni vele, s akkor egyszerre ott az illat, ott a szeretet. Ez a szeretet örök, ez a szeretet feltétlen. Már nem egyetlen személyre irányul, nem is irányulhat egy konkrét személyre. Ez nem egy kapcsolat, hanem inkább egy rád jellemző tulajdonság. Nincs köze a másikhoz. Szeretsz, magad vagy a szeretet: és ez a szeret már örök. Ez a te illatod. Ez az illat lengi körül Buddhát, ez lengi körül Zarathustrát és Jézust is. Ez egy teljesen másféle szeretet, minőségében más.
Osho
Révülés
A táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet”, ami születéskor fizikailag a többlet fogat vagy többlet ujjat jelent (vagy bármilyen többlet csontot). Sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született. A néphit azt tartja, hogy sokáig szoptatják, csendes, szótlan gyermek, de korához képest rendkívül erős. Sorsforduló volt a hetedik életév, ha eddig ellopták a fogát, nem lett meg a képessége. Ha ebben a korban eltűnt a háztól, „elvitték a táltosok”. A táltosság nem tanulható, s nem tanítható. Elhívás alapján történik, a sámán és a táltos között az a különbség, hogy táltosnak születik valaki, elrévüléséhez semmiféle szert nem használ, míg a sámánnak ehhez valamilyen tudatmódosító szerre van szüksége. Magyarországon, ill a magyaroknál soha nem volt sámán,vagy sámánizmus.
A táltos egyik legfontosabb jellemzője a „révülés”, ami egyfajta meditáció. A révülés során távolról gyógyíthat vagy a lelke messzire szállhat, akár a csillagok közé.
A révedés/révülésre jellemző, hogy régebben a magyarság körében mindenki ismerte, de különböző szinten gyakorolta, a társadalomban elfoglalt helyének megfelelően. A királyaink használták legintenzívebben, és a táltosok, de a Pálosokat is itt kell megemlíteni, majd a pásztorok vezetői, utánuk következő szinten a falusi társadalom vezetői, majd a családi szintű működésrend következett, itt a családfő ezt az ún. gondolkodó-székben tette, de alkalma volt ennek a nők körében a különböző együtt végzett munka, pl.: fonás, kukoricafosztás, stb. A harcosoknál ezt a működést az íj és nyíl ösvényének is nevezhető technika mutatja.
Eredményeként egy minőségileg magasabb szintű társadalom jön létre.
A révülés, mint a kapcsolatteremtés módja a nem hétköznapi világgal. Hogy a révülést megértsük, nézzük meg a szót magát. A rév = átkelő. A révülő ember a hétköznapi világot, a hétköznapi érzékelést jelképező innenső folyópartról átlép, átkel a folyó túlpartjára, mely a nem hétköznapi világ, túlvilág, a csak megváltozott tudatállapotban érzékelhető világ. A révülő ember összeköti e két partot, hogy a túlpartról információkat hozzon. Ezeket az információkat pedig azok számára teszi használhatóvá, akik nem rendelkeznek ilyen képességekkel, akik nem tudnak „utazni”.
A révülést egy irányított álomként lehet leírni. Az utazó ember a lélekutazás alatt képeket lát, hangokat hall, érzései, érzelmei vannak. De nincs kiszolgáltatott helyzetben, mint az álmokban, hanem be tud avatkozni az eseményekbe céljai elérése érdekében. Mindig egy konkrét feladattal, megfogalmazott kérdéssel indul el az útra és arra keresi a választ.
Az ima szükségessége
Sohase engedje szívét elszórakozni még egy Hiszekegy tartalmára se.
Ima nélkül a lélek nem lesz képes megküzdeni az ördög hatalmával, s az ő ármányait nem fogja átlátni alázatosság és önmegtagadás nélkül. Mert Isten fegyverei Krisztusnak imája és keresztje.
Minden szükségleteinkben, bajainkban és nehézségeinkben nincs jobb és biztosabb orvosságunk, mint az ima és az a remény, hogy Isten majd megsegít, olyan úton-módon, amint azt Ő jónak látja.
Az ima gyümölcsei
Vonuljon magába, dolgozzék. Jegyesének jelenlétében, mert Ő mindíg jelen van és jót tesz önnel.
Igyekezzék mindig Isten jelenlétében járni és megőrizni magában az a tisztaságot, melyre Isten tanítja.
Az ima által elűzi az ember a lelki szárazságot, növeli az áhítatát, lelke pedig belsőleg gyakorolja az erényeket.
Nem nézni mások tökéletlenségeit, megőrizni a hallgatást, állandó együttlétben maradni Istennel: ezek kiirtják a léleknek nagy tökéletlenségeit és nagy erényeknek teszik birtokosává.
Ha az imát Istennek egyszerű és tiszta megértésében végezzük, akkor az igen rövid a lélek számára, még ha hosszú ideig tart is. Ez az a rövid ima, melyről azt mondják, hogy áthat az egeken.
Keresztes Szent János
Hogyan imádkozzunk?
A kérdésre: „Hogyan imádkozzunk?” – Szent Pál adja a legegyszerűbb választ: még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk, a Lékek azonban maga imádkozik bennünk.” (Vö. Róm 8,26) A kinyilatkoztatás által a keresztény ember megszabadult az imádsággal kapcsolatos nehézségeitől, mert az, amit saját imának nevez, valójában nem más, mint belépés Jézus imaélményébe, a Szentlélekbe, aki összeköti őt is, bennünket is az Atyával. Jézusnak ez az örökké jelen való megtapasztalása rejtőzik minden emberi tudatosság mélyén. Felesleges titkos tudást, rejtett utakat vagy tanításokat keresnünk, mert a végső titok kinyilatkoztatott: „ez a titok, Krisztus, benned él.” Így az imában nem arra törekszünk, hogy történjék valami. Az a valami már megtörtént. Egyszerűen csak felfedezzük, amink már van, azáltal, hogy közelebb kerülünk Jézus ismeretéhez, saját teremtettségünk csodájához. Az önösség börtöne, amely utunkat állná, leomlik azok előtt, akik megértik, hogy Krisztus lelke lakik bennünk. Amikor megértük, hogy az imádság középpontja nem bennünk, hanem Krisztusban van, akkor tehetjük a „hogyan?” kérdést, és kaphatunk rá használható választ. Utunk első szakasza, amíg idáig eljutunk, talán nehéz és magányos lesz. Itt azonban magunkra ébredünk, mert körülvesz bennünket azok közössége, akik már megtették az utat, és tovább is mentek rajta. Saját tapasztalatunk a hagyományhoz vezet el minket, amit azáltal, hogy elfogadunk, élővé is teszünk és továbbadunk az utánunk jövőknek. Fel kell azonban ismernünk, és el is kell fogadnunk saját tapasztalatunk valódi megélésének lehetőségét.
A keresztény meditáció hagyománya egyszerű, és főként gyakorlati választ ad erre a kérdésre, ugyanakkor összpontosul benne az ismert és ismeretlen szentek mély és gazdag tapasztalata. Olyan hagyomány ez, amely a Jézust körülvevő hitletéteményben, Jézus az apostoli egyház és az egyházatyák tanításában gyökerezik.
John Main
Szent Domonkos kilenc módszere az imára
A korabeli szemtanúk szerint Szent Domonkos mindig „Istenről és Istennel beszélt”. Ez az észrevétel is igazolja az Úrral való mély egységét és elkötelezettségét arra, hogy embertársait is elvezesse erre a szeretetkapcsolatra – emelte ki katekézisében Benedek pápa. Domonkos nem hagyott ránk imáról szóló írását; a domonkos hagyomány azonban összegyűjtötte és évszázadokon át megőrizte a rendalapító tapasztalatait egy műben, melynek címe: „Szent Domonkos kilenc módszere az imára”.
E kilenc módszer mindegyikét a Feszület előtt kell elvégezni, javasolja Szent Domonkos. Az első hét felfelé ívelő irányt követ, amely az Istennel való szeretetközösségre vezet. Szent Domonkos séta közben, majd meghajolva imádkozik, alázatát fejezve ki; továbbá a földre borulva, hogy bocsánatot nyerjen bűneiért; majd térden fohászkodik, vezekelve bűneiért és osztozva Krisztus szenvedésében; valamint karjait kitárja a Keresztre szegezve tekintetét, az égre emelve szemeit. Az utolsó két módszer kegyes cselekedeteket jelent, amelyeket Domonkos rendszeresen végzett. Elsőként a személyes meditáció, elmélkedés, amely során az ima egy mégszemélyesebb, lángolóbb cselekedetté válik. A szentmisék és a napközbeni imaórák után is Domonkos mindig folytatta beszélgetését Istennel, anélkül, hogy határidőket szabott volna meg – magyarázta a Szentatya. Nyugodalmasan ült, elcsendesült lelkében, hogy meghallja Istent. Aki figyelte őt, láthatta ima közbeni örömét vagy éppen könnyeit.
A korabeli szemtanúk arról is mesélnek, hogy Szent Domonkos olykor extázisba esett, amelynek során arca átváltozott. Ezt követően azonban mindig alázatosan folytatta mindennapi cselekedeteit, megerősödve az isteni erővel. Utazásai közben is mindig imádkozott, szemlélve a teremtett világ szépségét. Szívéből hálaének és hálaadás szólt Istennek az adományokért, amelyek közül a legnagyobb: a Krisztus által megvalósított megváltás – hangsúlyozta XVI. Benedek.
Miért imádkozunk egyáltalán?
Az imádságban nyilvánul meg, emberként hogyan gondolkodom együtt Istennel. Az imádság lénye az ég és a föld összekapcsolása, az a kérdés: Hogyan kap teret Isten az életemben? Továbbá: Hogyan vonatkoztatom az életemet Istenre? Csupán erre a világra támaszkodva kell megértenem az életet, vagy Istenből kiindulva értelmezhetem önmagamat?
„Sok minden, amit hitnek tartunk, csupán vallásilag feldíszített életfélelem.” Amit mi imádságnak nevezünk és „imádságként” gyakorlunk, nem ritkán színtiszta pogányság. Jézus azonban másképp mutatta be nekünk Istent: Egyáltalán nem kell Istent mozgásba hoznom! Hiszen Isten már réges-rég útra kelt, mindig is előbb jár, mint én, előbb van jelen, mint az imádságom. A pogány imádság mozgásba karja hozni Istent, a keresztény imádság viszont válasz Isten már végbement közeledésére.
S ami még fontosabb: Az imádságban nem az a legfontosabb, hogy Isten elé tárjunk bizonyos igényeket, szándékokat, hanem hogy kapcsolatba kerüljünk, személyes közösségre lépjünk Istennel. Az imádságban realizáljuk, hogy csak Isten elé állva válunk fontossá, hogy az életünk értelme attól függ, közösségre lépünk-e Istennel.
A keleti misztikától eltérően a keresztény imádságban a hallgatásnak nem az az értelme, hogy valamilyen transzcendentális tudatsíkra emelkedjünk, hanem épp ellenkezőleg az a lényege, hogy egónkat „levetve” teljesen kiüresítsük magunkat, s ezáltal Krisztus jobban tudja befolyásolni a tudatalattinkat is. Az imádságnak ez a formája a többi formára épül. A hallgatásnak, ha nem csupán saját belső pusztaságunkat akarja tükrözni, beszédes hallgatásnak kell lennie, azaz a közös nyelv kontextusába beágyazott hallgatásnak, akárcsak a szerelmesek estében.
Klaus Douglass
Keresztény meditáció
Szent Benedek rendjében vezették be az un. elmélkedést, tehát egy szent szöveg egy szavának kiemelését és annak gondolati körüljárását, mielőtt egy másik szót tennénk elemzés tárgyává az un. „lectio divinát”. Ez természetesen gondolati, racionális tevékenység, így nem meditáció, mégis népszerűvé és követendővé vált. Pedig már a sivatagi atyák, a kereszténység államvallássá tétele előtt hirdették: „Ülj kunyhódban, szívedben mindig szóljon a vámos imája – és meg leszel mentve”. Ezt a Jézus által adott „mantrikus” röpimát a keleti orthodox keresztény egyház folyamatosan megőrizte napjainkig. Az evangélikus pap és teológus, Dr. Klaus Thomas meditációról szóló könyvében megírja, hogy ez az egyetlen módszer a kereszténységben, ami tudatszint átváltáshoz vezet. Mégis a nyugati kereszténység a reneszánszban felhagyott ennek gyakorlásával és csak érzelmi és gondolati technikákat alkalmazott, elmélkedést és a továbbiakban említett imaginációs meditációt. Az elme csendjéhez kegyelmi úton lehetett csak elérni, úgy ahogy az a szenteknél bekövetkezett.
Tulajdonképpen a keleti módszerek „inváziója” és sikere után (a 20. sz második felében) tért vissza a nyugati egyház a mantrikus jellegű „röpima”alkalmazására. Pedig már Cassianus, Szent Benedek tanítója alkalmazta és ajánlotta ezt a módszert. Erre hivatkozva kapta meg a bencés John Main az engedélyt ilyen irányú meditációs központok alakítására. Mantraként ő az ősegyház imádságát a Maranathát ajánlotta, ami az intuitivitást aktiválva egyszerre jelenti:” Az Úr eljött. Jöjj el, Uram! Alkalmazásával törekedhetünk Krisztus második eljövetelére bennünk. John Main kinyilvánítota, hogy a módszertan oly egyszerű, hogy egy bélyegre ráírható:” Mondd a mantrát!”. Ennyi. És ha elmédben bármi eltérít ,szelíden térj vissza a mantrához, naponta legalább kétszer 20 percig. Ezt folytasd mindaddig, (s ez évekbe telhet), míg már nem tudod mondani a mantrát, mert elcsendesült elmédbe betérhet a magasabb élmény.
A magyar, de külföldön élő jezsuita atya Jálics Ferenc a belégzéskor a Krisztus, kilégzéskor Jézus ismétlését javasolta hasonló céllal, tehát a Krisztustudat, Krisztus-természet hívását, hogy azután egyre inkább jézusi módon tudjunk viselkedni a külvilágban. Csendes, szemlélődó lelkigyakorlatai szépen terjednek hazánkban.
Amerikában Thomas Keating atya – némileg a régi kvietisták egyszerű imáihoz hasonlóan – azt ajánlja, hogy mindjárt merüljünk a csendbe és csak zavaró gondolat felmerülésekor forduljunk egy általunk választott Szent Szó (pl. Isten, Krisztus, béke, jelenlét, áldás stb) felidézéséhez. John Main utóda azt mondta: Majd összehasonlítjuk tapasztalatainkat. Csendre hajlamos, vagy már elcsendesült elme számára nyilvánvalóan alkalmas ez az összpontosító, központba vezető (Keating szavával:”centering”) ima.
Minden eddig említett koncentrációs meditáció rövidesen jelentkező eredménye a megfegyelmezettt, külső hatásokra nem „hányt-vetett”, csapongó elme, ami hasznos a mindennapokban. Spirituálisan pedig ez a csendességbe vezető meditáció módot ad a belénk öntött szemlélődés és végül az Isten által végbevitt átalakító egyesülés létrejöttéhez.
Loyolai Szent Ignác vezette be a kereszténységben a második típusú un, imaginációs meditációt, ami megszólaltatja bennünk a Szentírást, élő vezetőnkké teszi Jézust és oldja érzelmi-gondolati problémáinkat. (A pszichológia is tőle vette át imaginatív módszerét). A koncentrációs és imaginatív meditációk végzése kölcsönösen segítik egymást, pszichológiai blokkjaink oldása teszi lehetővé elménk elcsendesedését. Loyolai Ignác (1548-as lelkigyakorlatos könyvében) azt ajánlja,.hogy képzeljük el, hogy a Szentírás eseményeinek személyes résztvevői vagyunk. Alakítsuk ki a legapróbb részleteket, lássuk, halljuk,szagoljuk, érzékeljük a lezajló történéseket. Idővel Jézus vagy Mária vagy más szereplők egészen meglepő, személyünkre szóló mondásokkal fordulnak hozzánk, Jézus a mi lábunkat mossa nagy szeretettel, hálánk kifejezéseként mi is megmossuk az övét, mi találjuk meg az elgurult drhkmát—Isten jelenlétét bennünk, és az ellenünk elkövetett valós gonosz tettekért velünk együtt haragszik az ostort fonó Jézus. Napjaink ismereteit beépítve alakították ki a jezsuiták a 4 hetes, az egyházi évre vonatkozó 30 hetes és az egész évre vonatkozó 52 hetes imaginatív meditációs módszereiket megfelelő bibliai részletekre alapozva. Személyes vezetésesetén a saját problémára adnak képileg feldolgozandó bibliai részleteket. E módszerek követőinek jelentős száma is bizonyítja e módszer segítséget nyujtó jellegét.
A technikák tehát a kereszténységben is megvannak, „nincs kifogás”, a keresztény meditáció gyakorlása csak rajtunk áll.
Szász Ilma
Kontempláció: Az Igazsággá Válni
A koncentráció által célra irányultakká válunk. A meditáción keresztül kiterjesztjük tudatunkat a Tágasságba, és behatolunk annak tudatába. A kontemplációban viszont mi magunk növünk a Tágassággá, és a Tágasság tudata a mi saját tudatunkká válik.
A kontemplációban a legmélyebb koncentrációban és a legmagasabb meditációban vagyunk egyszerre. A kontemplációban azzá az igazsággá növekszünk, amelyet a meditációban láttunk és éreztünk, és teljesen eggyé válunk vele. Ha Istenre koncentrálunk, akkor lehet, hogy Istent közvetlenül magunk előtt vagy magunk mellett látjuk. Ha meditálunk, bizonyosan végtelenséget, örökkévalóságot és halhatatlanságot látunk magunkban. De ha kontemplálunk, akkor látjuk, hogy mi magunk vagyunk Isten, mi magunk vagyunk a végtelenség, az örökkévalóság és a halhatatlanság.
A kontempláció a végtelen, örök Abszolúttal való tudatos egységünket jelenti. Itt a Teremtő és a teremtmény, a szerető és a szeretett, a tudó és a tudott egyek.
Ebben a pillanatban mi vagyunk az isteni szerető, és Isten az isteni szeretett. A következő pillanatban szerepet cserélünk. A kontemplációban egyek vagyunk a Teremtővel, és az egész Univerzumot magunkban látjuk. Aztán, ha a saját létünkre nézünk, nem látunk emberi lényt. Olyasmit látunk, mint egy dinamó, ami tele van fénnyel, békével és üdvösséggel.
Sri Chionmoy
A transzcendentális meditáció (TM)
A természetes vagy Transzcendentális Meditációban saját természetét követve a tudatos elme megtapasztalja a Teremtés finomabb rétegeit, majd a legfinomabb megélésének túllépésével, vagy transzcendálásával elérkezik az isteni üdvösség vagy tiszta Lét állapotához. A tiszta Lét minden létező legegyszerűbb állapota, így ennek elérése és élése a legtermészetesebb, s a legkönnyebb.
A TM elsajátításakor az elme megtanulja, hogy aktív állapotában megtapasztalja annak egyre kevésbé aktív állapotait, majd végül eléri a tudat transzcendentális állapotát. Amikor ennek elsajátításáról beszélünk, emlékeznünk kell arra, hogy az elme általában olyan sokáig vándorol a tudás, az anyagi javak birtoklása területén és a boldogságot keresve, hogy annak újra kell tanulnia, hogyan ismerje meg önmagát. Ezért válik szükségessé a tanulás. Miután az ember megtanulta a Transzcendentális Meditációt, tudja, hogy milyen az elme természetes állapota. De ennek megismeréséhez az embernek mentesnek kell lennie a természetellenes szokásoktól, cselekvésektől és tapasztalatoktól. A legtöbb ember nem rendelkezik tapasztalattal a transzcendentális tudatról, a tiszta tudatról, ami az elme tiszta természete. Tudatosak az aktív elméről, ami a tudat ébrenléti állapota. Tudatosak arról is, amikor az elme mindent elfelejt – ez a tudat alvó állapota. Tudatosak a kettő között lévő állapotról is, arról amikor az elme álmodik. De az emberek nem tudatosak a tiszta, transzcendentális tudatról. Ennek megtapasztalását tanuljuk meg a Transzcendentális Meditációval, ami nem más, mint maga, az elme természete.
Az alapvető különbség az, hogy a Transzcendentális Meditáció – azon kívül, hogy azt egyszerű gyakorolni, csak az elmével foglalkozik. Más technikák gyakran vonják be a folyamatba azokat a tényezőket, amelyekkel az elme összeköttetésben áll, mint például a lélegzés vagy a testgyakorlatok. De a Transzcendentális Meditációval nem áll fenn annak a lehetősége, hogy valamilyen más tényező megzavarná a folyamatot. Ezért tehát azt mondjuk, hogy ez az a program, amellyel a tudatos elme képes felfedni a létezés egész skáláját. A Transzcendentális Meditáció gyakorlása az aktív elmétől, a cselekvő elmétől a csendes elméig, a pihenő elméig terjed. Amikor az elme pihen, akkor az ember tiszta és egyszerű, semmi mással nincs elfoglalva, mint elméjével, semmi mást nem csinál ekkor. Mivel a Transzcendentális Meditációban csak az elmével foglalkozunk, ezért ezzel az intelligencia összes kifejeződését tápláljuk. Az elme meditál, elnyeri a Transzcendentális Tudatot és különféle változásokat hoz létre a megnyilvánult élet területén. Az élet minden területét, – amik az intelligencia kifejeződései – táplálja és javítja a Transzcendentális Tudat tapasztalata. Az elme természetesen mindig valami mással van elfoglalva, mint például a testtel, a környezettel, vagy akár az egész világegyetemmel. De mivel a Transzcendentális Meditáció csak az elme működésével foglalkozik – annak aktív állapotaitól, lenyugodott állapotáig – az nem foglalkozik közvetlenül a többi vonással. Azonban az mégis foglalkozik az élet minden vonásával, mert az intelligencia gondoskodik azokról.
Maharishi Mahes Yogi
Buddhista meditáció alatt
Buddhista szemszögből nézve a meditáció lelki gyakorlat, valami olyasmi, ami lehetővé teszi számunkra, hogy bizonyos mértékig irányítsuk gondolatainkat és érzéseinket.
Mi az oka annak, hogy nem sikerül élveznünk azt a tartós boldogságot, amelyet keresünk? Miért kell oly gyakran szembesülnünk a szenvedéssel és a szomorúsággal? A buddhizmus magyarázata szerint megszokott, hétköznapi tudatállapotunkban a gondolataink és az érzéseink vadak és csapongók, és mivel híján vagyunk a mentális útmutatásnak, amely a megszelídítésünkhöz szükséges lenne, nincs erőnk uralkodni felettük. Ennek pedig az az eredménye, hogy ők uralkodnak rajtunk, ők irányítanak minket. Ha mégis előfordul, hogy irányítjuk gondolatainkat és érzéseinket, akkor a legtöbb esetben saját, negatív jellegű indíttatásaink teszik ezt, nem pedig a pozitívak. Meg kell fordítanunk a folyamatot, el kell érnünk, hogy a gondolataink és az érzéseink ne legyenek negatív jellegű indíttatásaink rabszolgái. Ha ez sikerül, akkor mi, gondolkodó lények, vége urai lehetünk saját tudatunknak.
A shamatha önmagában nem elegendő. A buddhizmusban mi ötvözzük az egyetlen célra irányuló meditációt az elemző meditáció gyakorlásával. Ez utóbbit vipasyanának, mélyre hatoló belátásnak nevezzük. Ennél a gyakorlatnál fontos szerepet kap az elemző gondolkodás. Azzal, hogy felismerjük a különböző típusú érzések, gondolatok erősségeit és gyengéit, felismerjük előnyeiket és hátrányaikat, képesek vagyunk megerősíteni saját pozitív jellegű tudati állapotunkat, s így közelebb kerülhetünk a nyugalomhoz, higgadtsághoz, az elégedettséghez, ugyanakkor csökkenthetjük az olyan érzések és reakciók számát, amelyek szenvedéshez és elégedetlenséghez vezetnek. Ekképpen az elemző gondolkodás komoly szerepet kap a folyamatban.
Őszentsége a XIV. dalai láma
|
A meditációs technikák alkalmazott figyelem tipológiája |
||
|
Rendszer
|
Technika |
Típus |
| Bhakti | ||
JapaKoncentrációKabbala
KavvanaKoncentrációHesychazmus
A Szív ImájaKoncentrációSzúfi
ZikrKoncentrációRaja Jóga
SzamádiKoncentrációTranszcendentális
meditációTranszcendentális meditációTermészetesKundalini Jóga
Szidha jógaKoncentrációTibeti buddhizmus
VipasszánaIntegráltZen
ZazenIntegráltGurdjieff
ÖnemlékezetElmélyült figyelemKrishnamurti
ÖnismeretElmélyült figyelemThéraváda
VipasszánaIntegrált
Daniel Coleman
Szankalpa
A szankalpa nem egy múló vágy, amit valami teljesen más óhaj, sőt különféle vágyak egész láncolata követ. A szankalpa pillanatában nincs aggodalom, nincs szorongás. Számold néhány percig a lélegzetedet (ennek egy külön tudománya van, amit meg kell tanulnod). Ezáltal tedd elmédet teljesen nyugodttá, lecsendesedetté, rezdülés-mentessé, a csend és a nyugalom kamrájává. Ezt követően küldj egy csöndes, igen, nagyon csöndes üzenetet a finom világ erőinek. Miután így tettél hagyd ott, add át ezt az erőknek, az isteni akaratnak, és ne erőltesd. Ismételd ezt a folyamatot naponta. Idővel elkezded megérezni, hogy miként kellene tevékenységeidnek folynia. Azon kapod magad, hogy ezeket a tetteket végzed. Az „erők” nem várt segítőket és ismeretlen forrásból érkező segítséget küldenek neked. Maradj nyugodt minden dolgod közepette. Légy szemlélő, nem pedig cselekvő.Szvámí Véda Bháratí
Meg kell vizsgálnunk a félelmeket, dolgoznunk kell vele, mert könnyen megerősödnek. Sok félelem az önfenntartás ösztönéből ered, mikor az az egyensúlyt meghaladva rögeszménkké válik. Mikor Isten jelenlétét érezzük a félelemnek nincs helye. Egyszer létezik, egyszer nem. Akkor mennyire valóságos valójában (ha nem folyamatosan van jelen)? – a boldogság nyomában, félelem nélkül, türelem fejlesztése, ítélkezés, karma, test. Tehát, csak a tudatállapotunk számlájára írható a félelemmel való találkozásunk felbukkanása. Szükség van a hitre (sraddha) ilyen esetben is, mely egy folyamat része. Így többé nincs szükség visszaigazolásra. Az erő velünk marad. Az Istenbe vetett hit Istenhez vezet. A szent iratok szerint a szankalpa (elszántság) a sakti (erő) segítségével óriási változást szül, mely az elszántság erejével hat, melynek köszönhetően semmi sem lehetetlen. Szükség van továbbá hitre és türelemre is. Az elszántság kiérleli az akaraterőt. ,,Megcsinálom. Meg tudom csinálni. Meg kell csinálnom.” Ez a mantra erősíti és kifejleszti a szankalpa saktit. Csak tegyük meg, amit elhatároztunk (bármi áron) és egyre erősebbek leszünk, elménk egyre stabilabb lesz. Nem olyan nehéz, mint gondoljuk, mert a gondolat csak egy elképzelés, nem maga a valóság.
Szvámí Ráma
„A teremtés folyamatában megnyilvánuló új minőségek a létezés legfinomabb szintjéről eredő érzések vagy szándékok formájában indulnak útra, s teremtik meg az új valóságot. Az ilyen tiszta, teremtő szándékot nevezik védikus nyelven szankalpának, mely iránymutató érzések formájában minden tettünket, gondolatunkat megelőzi. Tudatos teremtésként való felhasználására azonban csak az összes természeti törvény otthonát képező tiszta tudatban vagy Önvalóban szilárdan megalapozott egyén képes. Az ilyen egyén érzései, gondolatai és tettei természetes összhangban vannak a Teremtő érzésével, gondolatával és tettével, s így minden cselekedete Jagja; azaz minden tettével a Teremtés egészének fejlődését támogatja, hogy minden létező elérje az élet valódi célját, a létezés egyszerű Teljességéből fakadó tiszta, szabad boldogság állapotát, s hogy ezt minden irányba szétsugározza.
Maharishi Mahesh Yogi
A szufi meditáció
A meditáció (at-tafakkur) nélkülözhetetlen kiegészítője a rítusoknak, a gondolkozás szabad kezdeményező erejére világítva rá. Mindazonáltal határai az észnek magának a határai: a rítusok ontológiai eleme nélkül nem juthatna el az individuális tudat elkülönültségéből (al-farq) a forma fölötti tudati szintéziséhez (ga-gam). Ennek az iszlámban „az értelemmel megáldottakhoz„ („akiknek van eszük”, „akik élnek az eszükkel”, stb.) intézett és a természeti „jeleket” (szimbólumokat) meditációra ajánló koráni versek vetik meg az alapját, ahogyan alapjául szolgálnak a Próféta e mondásai is: „Egyetlen óra (egy pillanat) meditáció többet ér, mint a „súlyos” teremtmények (az emberek és dzsinnek (ginna) két fajtája által végrehajtott jótettek” és „Ne az esszenciáján, hanem a Kvalitásain és Kegyelmén meditáljatok Istennek.”
Titus Burckhardt
Ho’oponopono módszere
A Ho’oponopono ősi hawaii problémamegoldó módszer; a szó maga azt jelenti: hibát kijavítani.
Minden, ami felbukkan az életünkben, emlék, programlejátszás (egy hiba) és azért bukkan fel az életünkben, hogy lehetőséget adjon elengedni, tisztítani, törölni.
A Ho’oponopono olyan, mint a töröl gomb a számítógépünk billentyűzetén. Hála azoknak, akik modern korunkra „csatornázták” a módszert, ha csak annyit mondasz: „Szeretlek! Köszönöm.” – már meg is tetted, amit tenned kell. Törekedj arra, hogy megállás nélkül tisztíts. Legyen ez olyan, mint a lélegzet.
Ha szeretnél valamin változtatni, először törölnöd kell, üres helyet kell létrehoznod annak érdekében, hogy a megfelelő információt a helyére tedd.
A Ho’oponopono az ürességbe visz bennünket, zéróra, így az Inspiráció is megjelenik az életünkben, hogy vezessen bennünket. Így lehetünk a megfelelő időben a megfelelő helyen.
Általa felfedezed, hogyan:
– Találd meg a célodat és biztos sikerre menj.
– Legyél nyitott és rugalmas, hogy inspiráción keresztül kapd meg az ideális megoldásokat.
– Töröld a negatív programokat, melyek terveiddel, céljaiddal, döntéseiddel és eredményeiddel kapcsolatosak.
A kollektív meditációkhoz
A tudatosság velem kezdődik. A belső Önvalóm tudatossága a kollektív tudatosság.
A tudatosság a kollektív tudattal kezdődik. A kollektív tudatosság maga a transzcendens tudatosság.
A tudatosságom maga a szeretet és a bölcsesség. Az Önvalóm teremti a magyarság szeretetállapotát és bölcsességét.
A magyarság kollektív tudata a szeretet és bölcsesség tárhelye és közvetítője. Az Égi Szeretet a mindentudás teremtője és kifejezője.
A földi mennyország az Önvalómban létezik. Ez teremti a megvilágosult magyarságot.
A szakrális nép szakrális kollektív tudata hozza létre a mennyországot bennem és mindenhol.
Varga Csaba
Az önmegvalósítás
Ez nem a legáltalánosabb, de a legfontosabb lelki ok.
Az ősrégi védikus szöveg és a meditáció nagy lelki tanítómesterei szerint az a legfontosabb ok, azért kezdjük el gyakorolni a meditációt, mert az önmegvalósításra vágyunk – meg akarjuk érteni, hogy valójában kik vagyunk. Mi a te igazi lényeged? Mi az igazi életcélod? Milyen kapcsolatod van Istennel?
Ez nagyon fontos. Semmi sem fontosabb annál, hogy tudd, ki vagy. Ha nem tudod, ki vagy, honnan tudod meg, mi az életcélod? Honnan tudod, mit kell tenned? Honnan tudod, mi a rendes vagy a természetes feladatod? Igazából ki vagy? A legtöbb ember a testével azonosítja magát. „Férfi vagyok, nő vagyok, fiatal, jóképű. macsó, stb.”
Azt gondolják, „A anyagi test vagyok. Hús és vér vagyok.” De az igazi azonosságunk valójában lelki. Mi a lélek vagyunk, az életrészecske, Isten szikrája, csak ideiglenesen ebben a testben. Ebben a testben élek, de ez a test nem én vagyok. Isten gyermeke vagyok – lényegemben lelki. Ez azt jelenti, lelki ételre, lelki boldogságra van szükségem.
Mi az, ami tényleg boldoggá tesz? Mi az a lelki étel, amire szükségem van? Az Istennel való kapcsolatom. Egyesülés az Istennel. A meditáció azt jelenti, egyesülés az Istennel. A „yoga” szó is az Istennel való egyesülést jelenti, az egyéni lélek kapcsolódását a Legfelsőbb Lélekkel; amikor az egyéni lélek teljesen Istent állítja a középpontba – elméje, teste, szíve, egész lénye elmerül Istenben. Ez a yoga jelentése. Ez a meditáció jelentése. Ez az ima jelentése is.
Az igazi ima meditatív. Más szavakkal, amikor elmélyülünk az imában, meditálunk. Kapcsolatba kerülünk Istennel. Az igazi meditáció ima, és az igazi ima meditatív. Ahhoz, hogy az élőlény vagy az egyén boldog legyen, kapcsolatba kell kerülnie Istennel. És ez a meditáció.
A meditáció ez az egyesülés vagy ez a kapcsolat Istennel. Ha ilyen módon kapcsolódom Istenhez, ha Istenről meditálok, nem aggaszt, hogy az üzleti vállalkozásom sikerül-e vagy nem. Nem aggaszt, hogy az emberek szeretnek-e vagy nem. Nagyon sok minden nem aggaszt. Nem azért, mintha üressé vagy semmivé válnék. Nem azért felejtkezem meg minden másról, mert csak egyetlen dologra koncentrálok.
A tökéletesség szintjén, melyet transznak vagyis samádhinak neveznek, az ember elméje a yoga gyakorlása révén megszabadul minden anyagi tevékenységtől. E tökéletesség jellemzője, hogy a yogi ebben az állapotban tiszta elméje segítségével megláthatja önvalóját, s örömet, élvezetet tud meríteni abból. Ebben az örömteli állapotban határtalan lelki boldogságban van része, melyet transzcendentális érzékszerveivel tapasztal. E szilárd helyzetben sohasem tér el az igazságtól, s ide eljutva úgy gondolja, ennél nagyobb kincsre soha nem tehet szert. Ezt az állapotot elérve még a legnagyobb nehézségek sem rendítik meg. Ily módon valóban mentes az anyagi kapcsolatok okozta minden szenvedéstől.
B.A. Govinda Szvámi
Utóhang
Ima és kontempláció,
révülés és meditáció mind egyesülés
a csenddel, az Önvalóval, Istennel.
Ha belül élsz, már Te vagy a Csend.
Ha csend vagy, Önvalódban élsz.
Ha Önvalóban élsz, Istenben vagy.
Ha a Külső Embertől eljutottál a Belső Emberig,
már azonos vagy Isteni Éneddel.
Ha az Egotól elérkeztél a Szívig,
már Te vagy a Szeretet.
Ha Szeretet vagy, éled Jézust.
Istened hívd annak, aki Benned van.
Nevezheted Ürességnek vagy Békének.
Ne félj, hogy hosszú az Út Önvalódhoz.
Már a lépcsők száma is számtalan.
Ne zavarjon, ha olykor kiesel Önmagadból.
Szeresd azt is, ha kerülőúton vagy.
Higgyél abban, hogy visszaérkezel.
Aztán kért a Magasságost,
hogy az egód formázza át.
Közben soha se felejtsd el,
hogy mindig is Önmagad voltál.
Ha már tartósan Önmagad vagy,
újjászületett Benned az Élet.
Ha éled a Létet, Új Ember vagy.
Ekkor már nincs szükséged imára,
révülésre, vagy meditációra.
Ekkor mát Te vagy az Ima,
szüntelenül Meditációban élsz.
Nem csak képes vagy a boldogságra,
mert maga a Boldogság vagy.
A közös imák és a kollektív meditációk
vagy révülések újjáteremtik a létezést.
A családok, a közösségek, a nemzetek
és az emberiség tudatának igazi emelői.
Szolgáld mindenki Boldogságát.
Ne feledd, Szeretet vagy.
Utak a Mennyországba
Ima, kontempláció, révülés, meditáció
Mozgólépcső a Belső Emberhez
A Tanításokat elmondta: Egres Katinka, Györfi Anna, Györfi Laura, Juhász István, Ószabó Rebeka,
Válogatta: Dienes István, Szász Ilma, Varga Csaba
Szerkesztő: Varga Csaba
Készítette: Both Gábor (www.emberiseg.hu)
